Ifjúsági iroda

A KI-LÁTÓ Ifjúsági Iroda az Esélyegyenlőségért azt a célt tűzte ki maga elé, hogy információs pont szolgáltatása segítségével az akadályozott gyermekeket és fiatalokat (főként látássérülteket) érintő összes témakört felölelje, és a speciális igényeknek megfelelően minden területre kiterjedő, komplex szolgáltatást nyújtson, stabil és mobil formában egyaránt, illetve hogy szórakoztató és figyelemfelhívó programjaink segítségével közös gondolkodásra bíztassunk: hogyan és miként tud bárki segíteni a látássérült és más fogyatékos személyeknek, s így hatékonyan részt venni az esélyegyenlőség valódi megteremtésében. A fogyatékossággal küzdő gyermekek és fiatalok számos szempontból akadályozottak, legyen szó társas kapcsolataikról, családi életre való felkészülésükről, iskolai előmenetelükről, pályaválasztásukról vagy munkaerő-piacra történő belépésükről. Célunk, hogy irodánk továbbra is szoros kapcsolatot ápoljon a hátrányos helyzetű illetve akadályozott fiatalokkal.
A Fehér Bot Alapítvány Ifjúsági Irodája 2009. március 1-jén az alapítvány új tagintézményeként jött létre Ki-Látó Ifjúsági Iroda az Esélyegyenlőségért néven. Terveink megvalósításához az Új Magyarország Fejlesztési Terv 5.2.5-08/1 Társadalmi Operatív Programja szolgáltatta a pénzügyi alapot, melynek keretében 19 917 100 Forintot nyertünk el. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg. A program 2010 augusztusában lezárult, ám az iroda ezt követően is folytatja korábbi tevékenységét kisebb-nagyobb változásokkal.

Az NTP-FTP-14-0009 azonosítójú Vezet a Ritmus nevű projektet a 2015. április 01. – 2015. június 30. időszakban sikeresen megvalósítottuk és lezártuk. A projekttel kapcsolatos részletes záró szakmai beszámolót az alábbi hivatkozásra kattintva tekintheti meg:

Záró szakmai beszámoló

A program a Nemzeti Tehetség Program, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrások Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet logó
Nemzeti Tehetségprogram logó
Emberi Erőforrások Minisztériuma logó
Emberi Erőforrás Támogatáskezelő logó



A Sport Mindenkié! - beszámoló
KÖSZ 15-071

A Fehér Bot Alapítvány Ifjúsági Irodája 2016 március 01. és 2016. november 30. között valósult meg A Sport Mindenkié! című projektet.
A projekt célja a Hajdú-Bihar megyében élő fogyatékos fiatalok aktív sport és szabadidős tevékenységeinek elősegítése közösségi szolgálatot végző fiatalok által.
A projekt összköltségvetése a pályázati támogatás során elnyert 100 000 Ft.
A kezdetekben a fő feladat a közösségi szolgálatot végző diákok felkészítése volt. Az első érzékenyítés márciusban valósult meg a diákok oktatási intézményében. A tervezetteknek megfelelően. Majd egy első kiscsoportos - csak az 5 önkéntes diák részvételével történő - találkozás révén beszélgettünk a fogyatékkal élőkről, aktivitási lehetőségeikről, s arról, Ők hogyan tudnak ebben segíteni. Bemutattunk nekik parasportolási lehetőségeket, valamint olyan sportokat, melyeket sérültséggel is lehet végezniük. Bemutattunk számukra ismert fogyatékkal élő sportolókat, valamint helyi nagy sikereket elérő személyeket is közülük.
A projekt tényleges tevékenység szakaszában a diákok egy közös csoport segítségével vehették fel a kapcsolatot az ügyfelekkel. Valamint a közösségi portálon való chatelési lehetőségek mellett telefonon és mailben is tudtak kommunikálni. Az Iroda munkatársai abban segítették elő a közösségi szolgálati tevékenységet, a folyamatos kapcsolattartás, és reflexiók mellett, hogy kérésre alkalmakat szerveztünk, ahol közösen mehettek végbe a tevékenységek. Így a diákok véleménye szerint bátrabban jelentkeznek a fogyatékkal élő fiatalok, mivel az Iroda munkatárasait már évek óta ismerik, jobban megbíznak bennünk. Valamint Ők is több fiatallal vehették így fel a kapcsolatot egyszerre. Így a tervezett tevékenységekhez közös találkozókat is szerveztünk, ahol egyszerre lehetett tandemezni, sétálni vagy akár futni is a diákokkal. Így a program változatosabbá vált számukra. Emellett sokan választották a kettesben történő tevékenységmegvalósítást is. A visszajelzések alapján mind az ügyfelek, mind a diákoknak jól esett közelebbről, személyes keretek között új embereket megismerni, s közben együtt aktívan kikapcsolódni. Az úszóprogramot 2 hónapos blokkban folytattuk le augusztus illetve szeptember folyamán. A Tisza István Kollégium uszodájának tulajdonosa nagyon rugalmasan állt a projektünk megfelelő megvalósításához, így olyan időpontokat kalkuláltunk ki közösen, mely során kevesen voltak a medencében, így a fogyatékkal élő fiatalok önfeledtebben, bátrabban mertek úszni. A tevékenységekhez egyéb eszközöket is kaptunk, mint például labda, amivel a közösségi szolgálatot végző diákok és a fiatalok szórakoztató csapatjátékokat játszhattak.
Ami nagy változás volt a projektünket illetően, hogy a Sportnap rendezvény időpontját áthelyeztük októberre. Ennek az volt az oka, hogy októberben ünnepeltük a Fehér Bot Alapítvány 20. születésnapját. S a Sportnap a Születésnapi Rendezvényhét nyitó napja volt. Így a program nagyszámú elérést ért el. Országos szinten terjesztettük, s így a részvételi szám is kiemelkedő volt, majd 100 fiatal vett részt és sportolt együtt fogyatékkal élő fiataljainkkal. A Sportnap és a Kiállítás megnyitó rendezvények alkalmával is kifogástalan volt az önkéntes diákok segítőkészsége. A fogyatékkal élő fiatalokat kísérték, segítették, informálták őket.
A folyamatos visszajelzések mellett a diákokkal az utolsó reflexiós alkalmon a projektben résztvevő fogyatékkal élő fiatalokkal és a diákok osztályfőnökével együtt értékeltük a programot.
A projekt folyamán mindösszesen 155 közösségi szolgálati óra valósult meg.

KÖSZ logó
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet logó
MOL logó
Új Európa Alapítvány logó

Projektünk az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet, a MOL, és az Új Európa Alapítvány támogatásával valósult meg a KÖSZ! Program 2015 keretében.

A Sport Mindenkié! KÖSZ15-071