Hírek

2018.12.12.

Mikulásvárás

Mikulás

2018. december 8-án egy fergeteges hangulatú Mikulásvárás történt a Görög Demeter Művelődési Ház mozi termében a Fehér Bot Alapítvány és a Hajdú-Sansz Nonprofit Kft. szervezésében kis ellátottaik és a munkatársak gyermekei számára.
Közel nyolcvan gyermeket ajándékozott meg a nagyszakállú Télapó.


A Mikulás jöttét egy fergeteges interaktív játékos ráhangolódás előzte meg, egy már ismerős előadóművész által. Molnár Orsi Decemberi ünnepeink… című műsorával - ami telis tele volt a gyerekeket megmozgató játékos téli dalokkal – ráhangolta a kicsiket és a nagyokat a Télapóvárásra. Képzeletbeli hóembereket építettek, szánkóztak, korcsolyáztak és a közismert Hull a pelyhes fehér hó… kezdetű dallal hívták be a várva, várt Télapót.

Mikulás


Mikulás

Mikulás


Mielőtt sor került volna a mikuláscsomagok kiosztására, még egy közös táncot is jártak a gyerekek, hogy megörvendeztessék az öreg nagyszakállút. Igazi koncert hangulat alakult ki a nagy teremben, hiszen nem csak a gyerekek, de az őket kísérő szülők, sőt a Télapó is majdnem táncra perdült.

Mikulás

Mikulás


Sok ügyes, bátor gyermek versekkel, dalokkal is kedveskedett a Télapónak, így nem maradhattak el az apró édességajándékok sem. Ezután a sok csillogó szempár már nagyon várta a csomagosztást, így arra is hamarosan sor került.

Mikulás

Mikulás

Mikulás

Mikulás


A Télapó még egy kicsit időzött a gyerekek között néhány közös fotó erejéig, majd kifogyhatatlan teli zsákjával búcsúzott a gyerekektől, megígérve, - hogyha jók lesznek, jövőre is ellátogat hozzájuk!

Karcagi Márta / művelődésszervező

2018.12.05.

Színházban jártunk

Szente Vajk

Szente Vajk rendezésében begördült a Meseautó a nyíregyházi Móricz Zsigmond színházba.
A Meseautó című legendás film alapján készült musical comedyben helyet kapnak a mára mítosszá vált karakterek éppúgy, mint a jól ismert, szállóigévé vált szófordulatok: egy a párna, egy a részvény, A mint Aladár, L mint Ladár, vagy Mit sütsz, kis Szűcs? – és mindezt sodró ritmusú dalok kísérik.
Szente Vajk és Galambos Attila adaptációja minden idők egyik legsikeresebb magyar hangosfilmjét tálalja fel a nézőknek új zenés darab formájában, látványos koreográfiával: ez a Meseautó olyan, ahogy szeretjük, amilyennek ismerjük – 2018-ra hangolva.


2018. december 01-én a Fehér Bot Alapítvány Esélyegyenlőségi klub tagjai az LSER2018-as pályázat keretében és a budapesti AKKU Egyesület támogatásával szem és fültanúja lehetett ennek a remek zenés darabnak.
A budapesti AKKU (az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért) Egyesülettel karöltve sikeres színpadbejárással - mi látássérült nézők, - közelről megtapasztalhattuk tapintás útján a vígjátékban szerepeltetett, alkalmazott korhű tárgyakat, mint pl.: a legendás „meseautót, telefont, stemplit, hatalmas díszleteket, cukorka ruhákat stb., sőt találkozhattunk az előadás néhány vezető színészével is.
Az előadást segítő audio narrációs eszközök (audio guide), igazi segítséget biztosítottak ügyfeleink számára, hogy az előadás számukra is élvezhetővé váljon.


Szente Vajk

Szente Vajk

Szente Vajk


Köszönet illeti az AKKU Egyesület munkatársainak munkáját, akikkel már második éve tart az együttműködés. Ők azok, akik megteremtik a fogyatékkal élők számára az akadálymentesítés eszközeivel, hogy a kultúra mindenkié legyen!.

Karcagi Márta / művelődésszervező

2018.12.03.

Karácsonyi meghívó

Karácsony

MEGHÍVÓ

A Fehér Bot Alapítvány
sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját
a 2018. december 14-én tartandó
KARÁCSONYI ÜNNEPSÉGÉRE

Helyszín:
a hajdúdorogi Görög Demeter Művelődési Ház TIT terme

Az ünnepi műsort
A Szent Bazil Görögkatolikus Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Általános Iskolájának
4. osztályos tanulói adják

Kezdési időpont:
2018. december 14. délután 14 óra

Minden érdeklődőt sok szeretettel
hívunk és várunk!

Dr. Szabóné Bokis Edina
az alapítvány elnöke