Hírek

2023.06.01.

Esélyegyenlőségi nap


Esélyegyenlőségi nap

2023. május 6-án fantasztikus jó idő, csodálatos hangulat, színvonalas táncos, zenés produkciók jellemezték az Esélyegyenlőségi nap programját a Fehér Bot Alapítvány és a Hajdúsági Sorstársak Egyesületének szervezésében a Görög Demeter Művelődési Ház mozi udvarán.

Nagy öröm számunkra, hogy sorstársaink és családtagjaik, ismerőseik, meghívott vendégeink együtt ünnepelhettük ezt a jeles napot.


1992 óta rendezik meg Magyarországon az Esélyegyenlőség Világnapját, május 05-én, amelynek egyik célja, hogy a speciális szükségletű emberek és más, sérülékeny csoportok tagjai közelebb kerüljenek a társadalom többi tagjához, megismerhessék egymás problémáit, gondjait, így empatikusabban közeledve egymáshoz szert tehessenek arra az érzékenységre, amely elősegítheti az esélyegyenlőség növelését.
Az esélyegyenlőség megteremtésében alapítványunk is élen jár, hisz mindent megteszünk a különböző fogyatékossággal élő embertársaink foglakoztatásában, ellátásukban, művelődési és szabadidős tevékenységeik biztosításában.


Esélyegyenlőségi nap

Rendezvényünkön jelen volt és köszöntő beszédet mondott Horváth Zoltán, Hajdúdorog polgármestere is. Beszédében kitért a település hivatala és az alapítvány szoros kapcsolatára a város esélyegyenlőségi programjának megvalósulására.
Majd kifejezte nagyra becsülését az itt folyó munkának, illetve hogy milyen empátiával és odaadással végzik munkatársaink a különböző fogyatékossággal élő embertársaink felé segítő munkájukat.


Köszönet a színvonalas műsorokért a Hajdúdorogi Mazsorett Együttes csoportjainak, a Nefelejcs, Kankalin, Liliom és Flamingó csoportokban résztvevő lányoknak. akik fantasztikus produkciókat mutattak be változatos eszközökkel.


Esélyegyenlőségi nap
Esélyegyenlőségi nap

Esélyegyenlőségi nap
Esélyegyenlőségi nap

A Világ-Virága Alapfokú Művészeti Iskola néptánccsoportjai, kisebbek és nagyobbak, akik a Szent Bazil Görög Katolikus Általános iskola tanulói, mezőföldi ugrós alapmotívumokat és a zsebkendős ügyességi táncot a „Sudridomot” mutatták be.
Majd a másik csoport tagjai, Kalocsai táncokkal kedveskedtek a közönségnek.


Esélyegyenlőségi nap
Esélyegyenlőségi nap

Utolsó műsorszámként a Fehér Bot Alapítvány Fejlesztő Foglalkoztató fiataljai az Edda együttes két dalával örvendeztette meg a jelenlévőket, igazi koncert hangulatot teremtve a színpadon.


Esélyegyenlőségi nap
Esélyegyenlőségi nap

A csodálatos műsorszámok és a sok, sok megérdemelt taps szívmelengető érzéseket keltett mind a fellépő csoportok és a közönség köreiben is.

A délelőtt programjaira feltette a koronát a finom slambuc ebéd, amit az árnyas fák alatt fogyaszthattak el közösen sorstársaink és meghívott vendégeink.

Esélyegyenlőségi nap

Karcagi Márta / művelődésszervező


2022.12.22.

Alapítványunk a Kossuth rádióban


A Fehér Bot Alapítvány rövid bemutatása hallgatható meg a Kossuth rádió "A hely" című műsorában az alábbi hivatkozásra klikkelve:


A hely című műsor a Kossuth rádióban

2022.12.21.

Karácsonyi ünnepség a Fehér Bot Alapítványnál


Karácsony

2022. december 16-án a Fehér Bot Alapítvány székhelyén, Hajdúdorogon az Esélyegyenlőségi Házban tartottuk meg rendhagyó karácsonyi ünnepségünket.


Dr. Szabóné Bokis Edina, Alapítványunk elnöke köszöntötte a munkatársainkat, vendégeket, ügyfeleinket és családtagjaikat.
Minden munkatársunknak megköszönte egész éves odaadó munkáját, - „hisz a nehézségek ellenére is nap, mint nap igyekeznek az itt dolgozók szolgáltatásainkat a lehető legszínvonalasabban végezni ügyfeleink felé.” A karácsonyi műsorhoz kellemes kikapcsolódást kívánt és békés, boldog újesztendőt mindenkinek!

Karácsony

Csodálatos kiskoncertet adtak a műsor közreműködői zongorán: - Szabó Loretta, - Szabó Eszter, - Szabó Ákos, a Móra Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola zenei tagozatának növendékei, felkészítő tanárukkal - Holbáné Imre Katalin tanárnővel.
A zongoradarabok között Kranyik Lizett, a Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola tanulója karácsonyi hangulatú versekkel kedveskedett a jelenlévőknek.


Karácsony
Karácsony
Karácsony

Karácsony
Karácsony

Az ünnepség végén Horváth Zoltán, Hajdúdorog polgármestere a közösségi élményekről, a városban történő gyertyagyújtásokról, az együtt töltött minőségi időről, emlékekről, lecsendesedésről beszélt az ünnep közeledtével, és áldott ünnepeket kívánt a résztvevőknek.
A tombolasorsolás sem maradhatott el, ahol szebbnél szebb ajándéktárgyak kerültek kisorsolásra.
Miden résztvevőnek, ügyfeleinknek, családtagjaiknak, munkatársainknak, meghívott vendégeinknek, áldott karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánunk!


Karcagi Márta / művelődésszervező